|
|
 |
Partnerek az Alternatív Konfliktuskezelés Kultúrájáért (PAKK) - Mediáció az iskolában

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett " Gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek kompetenciafejlesztő képességeinek támogatására" pályázat keretében 17 pedagógus vett részt ingyenesen a Partnerek az Alternatív Konfliktuskezelés Kultúrájáért (PAKK) - Mediáció az iskolában akkreditált képzésen. |
  A program célja volt olyan rendszerszintű szemléletformálással és képességfejlesztéssel elérhető módszerek – elsődlegesen a mediáció – bevezetése a pedagógiai gyakorlatba
- amelyek révén a konfliktusokat az iskolai közösség fontos ügyének tekinti, hiszen ezek megjelenése természetes: az iskolai, pedagógiai gyakorlat velejárója, egyúttal alkalom arra is, hogy fontos képességekre lehessen szert tenni.
A PAKK képzések célja egyrészt annak a megközelítésnek az elfogadtatása, amely a konfliktusokat az iskolai élet velejáróinak, nem elhárítandó-büntetendő teherként, hanem közös érintetti aktivitásban, bevonással megoldandó dimenzióban kezeli, amely a konfliktusok feloldásában elsődlegességet helyez az érintettek szükségleteire, aktív részvételére, felelősségvállalására és a megromlott közösségi kapcsolatok helyreállítására, amelynek hatására az iskola egész konfliktuskezelési, kapcsolati, érzelmi és kommunikációs kultúrája, valamint a normasértésekhez való viszonyulása megváltozik.
Másrészt, olyan nemzetközileg ismert és kipróbált biztonságos eszközöket ad az érintettek kezébe, ami lehetővé teszi a konfliktussal való szembenézés és megoldás-kezdeményezés képességét, egyben biztosítja a „rátanulás”, intézményesülés folyamatát.
Harmadrészt a résztvevők képesek lesznek felismerni azokat a helyzeteket és eseteket, ahol külső szakemberek, szakmai szolgáltatók bevonása szükséges.
A képzés tematikai egységei egymásra épülnek. A szemléletmód belsővé tételével párhuzamosan zajlik a gyakorlati ismeretek elsajátítása aktív bevonással, interaktív visszacsatolással, a tanulási folyamatért való kölcsönös felelősségvállalással, mindenkor igazodva a résztvevők szükségleteihez.
A résztvevőknek egy írásbeli munkát (esetkezelés, mediációs módszer-elem alkalmazási dokumentációjának) kellett elkészíteni, amelynek terjedelme: 5 oldal. Az anyag tartalmazza: a konfliktushelyzet bemutatását, a kezelés folyamatát, a megállapodás elérésének menetét, a létrejött outputokat (kisszerződés, vállalás lista), valamint az utánkövetés eredményét, folyamatosan visszacsatolva a saját tanulási tapasztalatokra.
Honlapunkról az elkészült munkák letölthetők. A HÍRHEZ KAPCSOLÓDIK:  | 1. Mediációs esetleírás (MS Word, 33 kb) |  | 2. Mediációs esetleírás (MS Word, 38 kb) |  | 3. Mediációs esetleírás (MS Word, 35 kb) |  | 4. Mediációs esetleírás (MS Word, 31 kb) |  | 5. Mediációs esetleírás (MS Word, 41 kb) |  | 6. Mediációs esetleírás (MS Word, 43 kb) |  | 7. Mediációs esetleírás (MS Word, 35 kb) |  | 8. Mediációs esetleírás (MS Word, 35 kb) |  | 9. Mediációs esetleírás (MS Word, 37 kb) |  | 10. Mediációs esetleírás (MS Word, 49 kb) |  | 11. Mediációs esetleírás (MS Word, 47 kb) |  | 12. Mediációs esetleírás (MS Word, 35 kb) |  | 13. Mediációs esetleírás (MS Word, 52 kb) |  | 14. Mediációs esetleírás (MS Word, 44 kb) |  | 15. Mediációs esetleírás (MS Word, 40 kb) |
|

|
Zanka.hu | Magunkról | Szálláshelyek és árak | Szolgáltatások Táborok | Fotók | Webkamera | Szállásrendelés | Rendezvények Sport | Bázisiskolai program | Elérhetőségünk | Letöltések | Közzétételi dokumentumok Vendégkönyv | Kapcsolat Részvételi feltételek | Házirend
Minden jog fenntartva! © 2000-2013 Zánka Online A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges. |
|
 |
|
|